Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-03-01 / 2. szám

„Isten közelsége oly igen jó nekem. Az Ür Istenbe vetem reménységemet." (Zsoltárok 73:28)

Lucy mosolygó, helyes szőke kis lány volt. Még világtalan szemeiben is ott volt az öröm és az élet iránti bizalom kifejezése. Az újság számára, ahol dolgozom, beszélgetést folytattam vele. Azt mondotta, hogy sokat imádkozik.

„A vaknak mindig várnia kell és mikor várunk, jön valaki, s újra csak azt mondja: várj. Ez bántott engem. Elkezdtem meditálni és beszélgetni Istennel, miközben várnom kellett.”

Aztán megjegyezte: „Az imádkozásban oly sok szép séget fedeztem fel, hogy sokszor elfeledem, hogy vak vagyok.”

Isten olyan erős bizonyosság lett életében, hogy kijelentette: „Ha tökéletes látásom lenne, talán nem adatott volna meg számomra az, hogy oly szorosan tudjak Istenre támaszkodni. A látás hiánya felfokozza az emberben az élet érzetét. Tudom, hogy Isten irányítja lépéseimet és utat nyit számomra a szolgálatra,” fejezte be a beszélgetést a vak leányka.

IMÁDKOZZUNK: Világosság Atyja, hányszor használjuk szemünk látását haszontalanul. Hadd láthassunk Téged lelki szemeinkkel, ma és mindörökké. Jézusért. Ámen.

— Isten ajándékai arra valók, hogy általuk még közelebb kerüljünk ö hozzá. —

de Sant Anna Claudia Romano, Brazilja

SZOMBAT, MÁRCIUS 23

Olvassuk: Zsoltárok 34:1-8

— 25 —