Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1974-03-01 / 2. szám
HÉTFŐ, MAECIUS 18 Olvassuk: I. Ján. 4:7-12 „Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket?'" (Malakiás 2:10) Figyeltem, ahogy hat éves kis unokámat apja átölelve tartja,'közben cirógatva világos barna haját. Majd játékosan ezt mondja neki: „Flávia, neked majdnem szőke hajad van, húgodnak, anyukádnak és nekem fekete hajunk van. Hogy lehetsz te az én kislányom?” A gyermek komolyan ránézve így felelt: „Apu, én tudom, hogy a te kislányod vagyok.” A nagynéni, aki szintén figyelte a beszélgetést kérdi: „Hogyan vagy biztos ebbe?” Flávia így válaszolt: „Én tudom, mert érzem a szívemben.” Milyen nagyszerű ez a bizonyosság! Egy gyermek érezni tudja apja szeretetének erejét és azt a rendíthetetlen bizonyosságot, hogy ő apjának a kislánya. Isten a mi Atyánk és Alkotónk. Hogyan jelenthetjük ki ezt? Mi teszi valószínűvé ezt a„ állításunkat? Isten bennünk él, osztozik a mi életünkben. Érezzük, hogy ö a mi Teremtőnk, s jelenlétéről állandóan bizonyossá tesz minket. Mi az Isten nekem? Több, mint az én Alkotóm — ő az én Atyám. IMÁDKOZZUNK: Urunk, Alkotónk és Atyánk! Nagyon hálás szívvel köszönjük azt a hatalmas érzést, hogy ott vagy a mi életünkben. Mi a Te gyermekeid vagyunk, és tudjuk, hogy Te szeretsz minket. Bár soha meg ne feledkeznénk szeretetedrol. Ámen. —Csak értelmem tud Istenről, vagy bensőm is róla énekel? — Ada Figueiredo Sucasas, Brazília — 20 —