Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Apostolok Cselekedetei 3:1-16.

„Az Ó nevében való hit által erősítette meg az Ó neve ezt, akit láttok és ismertek és a hit, amely Ó általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.” (Ap. csel. 3:16)

Az első keresztyének életét, cselekedeteit olvasva feltehetjük a kérdést, mi volt az, ami ezeket a félénk, sokszor bátortalan, bizonytalan embereket egy barátságtalan, sőt ellenséges világban szinte forradalmi emberekké tette? Csak egy felelet lehet rá: a Krisztust szerető, odaadó tanúskodásuknak oly nagy volt a hatása, hogy csodálat, áhítatos érzés uralkodott el azokon, akik hallották őket és látták cselekedeteiket. Hiszen nemcsak beszéltek Krisztusról, hanem cselekedeteik is ott voltak mindig arany-fedezetül.

Egy Diognetushoz szóló levél így írja le ezeket a korai hívőket: „A keresztyéneket a többi emberektől nem országuk, nem nyelvük, nem szokásaik különböztetik meg. Nincs külön városuk, nincs külön nyelvük, nincs különc életformájuk.” Ezek az első keresztyének nem fordítottak hátat az akkori társadalomnak, nem igényelték, hogy álljon meg a világ, mert ők le akarnak szállni robogó vonatáról. Tanúbizonyságuk ereje élő, erős hitükből származott, amivel odafordultak az elhagyottakhoz, a világban magukat idegeneknek érzőkhöz, az összekuszált életekhez, a sérelmes szívűekhez.

Killinger János helyesen írta: „Nem lehet annyi beszéd Istenről, Bibliáról, erkölcsről, theológiáról, ami felérne a legparányibb cselekedetével a hívő embernek embertársai felé.”

IMÁDKOZZUNK: Uram, segíts, hogy ne akármilyen, hanem felebarátom gondját felvevő keresztyén legyek. Amen.

— A keresztyén ember igazi törődése cselekvés másokért. —

Thatcher W. Floyd, kiadó (Texas)

SZOMBAT, FEBRUÁR 9.

— 42 —