Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-05-01 / 3. szám

„Azért a hit hallásából van, a hallás pedig Krisztus igéje által.” (Róma 10:17) Péter, a 10 éves fiúcska, rendszeresen látogatta a vasárnapi iskolát. Amikor nem volt egyéb tennivaló­ja és az asszony, aki házuknál dolgozott, szabad volt, beszélgetve töltötték az időt. Az asszony figyelmesen hallgatta Pétert. A család észrevette ezt és kíváncsi lett. Egyik nap azután Péter anyja kérdezősködött efelöl. Ámulatára, hallotta, amint az asszony mondja, hogy Péter beszélt neki Isten szeretetéről az emberek iránt, és hogy Jézus meghalt értük, hogy megszabadítsa őket a bűntől és haláltól. A nő végezetül így szólt félénken: “Asszo­nyom, én többet szeretnék tudni erről az emberről, Jé­zusról, keresztyén akarok lenni. Vasárnap templom­ba szeretnék menni.” Nagyon kevés bibliai ismerettel, Péter a maga mód­ján Jézus örömüzenetét hirdette és sikerült egy fel­nőttet Jézus lábaihoz vezetni. IMÁDKOZZUNK: Urunk, köszönet a szeret etért, amit Tőled kaptunk. Taníts arra, hogy azt ne tartsuk meg magunknak, hanem osszuk meg szomszédainkkal, úgy, hogy öle is váljanak mások felé szeretet-hordo­­zólcká. Amen. — Isten szeretetét szükséges kinyilvánítani — egyé­nek és az egyház útján. — Kisek F. F„ Indonézia CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 6 Olvassuk: Róma 10:14-17 — 39

Next

/
Thumbnails
Contents