Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-05-01 / 3. szám

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ö gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Filippi 3:19) Egy ember itt Ausztráliában, néhány barátja segít­ségével, egy használt áramfejlesztőt küldött a tongai mezőgazdasági iskola részére. Nem sokkal azután, hogy az áramfejlesztőt üzembehelyezték és megindí­tották, három halászó ember csónakját egy este, az erős áramlás messze kisodorta a tengerbe. Amikor ha­zafelé eveztek a sötétben, egyedül a főiskola fénye adott irányítást számukra. Az ajándék-áramfejlesztő­nek alacsony értéke lehetett Ausztráliában, de három ember életét mentette meg Aongában. Mindnyájunknak van valami ajándéka, amivel se­gíthetünk másokon. Sohasem mondhatjuk azt, hogy az én ajándékom túl kicsi, túl szegényes, vagy túl öreg. Ha Isten ösztönöz bennünket, hogy adjunk, ak­kor bíznunk kell őbenne és szeretettel kell adnunk, ő fel fogja használni és valaki, akinek szüksége van rá, erőt és bátorságot meríthet belőle a továbbhala­dáshoz. Nekünk meg van az ígéretünk arra, hogy nem fogunk kifogyni semmiből, mert Isten befogja tölteni a mi szükségünket. IMÁDKOZZUNK: Urunk, Jézus Krisztus, Aki megmutattad nekünk a tökéletes adakozás útját, se­gíts bennünket úgy adakoznunk, hogy azáltal mások is biztatást nyerjenek. Ámen. — Ha adok, Isten használja ajándékomat. — Bond G. Kingsley, Nyugat-Ausztrália HÉTFŐ, JÜNIUS 3 Olvassuk: Filippi 4:10-20 — 36

Next

/
Thumbnails
Contents