Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Róma 14:7-12

„Közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának.” (Róma 14:7)

Bármennyire akarnánk is magunkat elszigetelni másoktól, nem tudjuk megtenni. Az emberek életét szorosan átszőtt összefüggések százai kapcsolják egybe. Az ügyéért — bármi legyen is az — dühösen tüntető aktivistához közöm van. Az egyedülálló özvegyhez, a szeretetre vágyó gyermekhez, a halálára váró emberhez közöm van. A kábítószerek rabjához, a vakbuzgóhoz, a cellájában ülő rabhoz közöm van. Az éhezőhöz, az összetörthöz, az elnyomotthoz is közöm van. Természetesen a tisztákhoz, a jól tápláltakhoz, a jól elhelyezkedettekhez, a társadalomnak tapasztalhatólag hasznos tagjaihoz is közöm van.

Az egyedüllétnek nincs tartós értelme. Minket legjobban a család szó jellemez. A család jelenthet “vérrokonságot,” de jelentheti egész sorát azoknak a kapcsolatoknak is, amelyekben együtt kell működnünk és egymást támogatnunk kell, hogy életben maradhassunk. Jelenthet bármely olyan kapcsolatot is, amely feltételezi, hogy egymásban bízunk és magunkat egymásnak elkötelezzük. Egymás nélkül elveszítjük saját magunk igazi azonosságát.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, seqíts lerombolnunk a falakat és letépnünk az álarcokat, hogy láthassuk egymást; mások is láthassanak minket és tudjunk örülni közös emberi mivoltunknak, Mesterünk szellemében és tanítása szerint. Ámen.

— Isten az Atyánk, az egész emberiség a családunk. —

Roy M. Terry, Washington

PÉNTEK, MÁJUS 10

— 12