Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-03-01 / 2. szám

„De kinek tartotok ti? tette fel a kérdést.” (Máté 15:16)

Az egyházat 1974-ben, mint mindig, szinte csak egyetlen egy generáci választja el a teljes kimúlástól. Á következő generáció népe Isten országának egyaránt okot szolgáltat a reménykedésre és a kétségbeesésre. Ok a mi reménységünk, ha Péter hitvallását magunkévá tudnák tenni: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” — de ugyanakkor kétségeskedünk is miattuk, mert hátha ők sem lesznek jobbak, mint a mi generációnk volt az elmúlt negyed század folyamán.

Az egyházat ma legfőképen az fenyegeti megsemmisüléssel, hogy az emberek már nem is törődnek vele.

Lehet, hogy világunk egy pillanat alatt teljesen meg fog semmisülni az atomfegyverek következtében. De még valószínűbb, hogy fokozatosan temeti el majd a szemét, melyet „magas életnívónk” produkál. Az ige azonban mindkét pusztulási lehetőségre megoldást kínál: azt, hogy Krisztus útját tegyük magunkévá személyes életünkben csakúgy, mint a világ dolgaival való foglalatosságainkban.

Nekünk is arra van szükségünk, hogy Simon Péterrel együtt előálljunk és kimondjuk bátran: „Uram, kihez mehetnénk? Örökéletnek beszéde van tenálad”.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, bocsásd meg nekünk, hogy köznapi életünkben annyiszor megül minket a hallgatás. Bocsásd meg nekünk a világgal kapcsolatos pesszimizmusunkat és bátortalanságunkat. Hiszen pont ebben a világba küldötted el Jézus Krisztust, a Te Fiadat, Megváltónkat. Az Ő nevében. Ámen.

— Ha Krisztust elfogadod, útját is vállalnod kell. —

Wills F. William, Kalifornia

KEDD, ÁPRILIS 23

Olvassuk: Máté 16:13-20

— 56 —