Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-03-01 / 2. szám
Olvasuk: I. János 4:13-21. „Szeressük Ót, mert Ö előbb szeretett minket”. (I. János 4:19) Van egy középiskolás fiunk, akinek a legkülönbözőbb barátai vannak. Egyik-másiknak a külső megjelenése, ruházata számomra nem épen bizalomgerjesztő, — és attól tartottam, hogy miattuk majd fiunk is kedvezőtlen megítélés alá kerül. Ezért szóvá tettem neki. ő azonban megmagyarázta, hogy iskolatársairól, barátairól van szó, — és ha olyasmit tesznek, amit ő nem helyesel, akkor nem kell feltétlenül követnie őket. De ha távoltartja magát tőlük, akkor azt rossz néven veszik. És felhívta a figyelmemet arra, hogy ezeknek a talán rosszkülsejű fiúknak milyen sok jó tulajdonságuk van. — Beláttam, hogy neki van igaza. Én a külső megjelenést, — ő az embert nézte. Fiatalságunktól sokat tanulhatnánk arról, hogy szeretettel el kell fogadni azokat is, akik nem úgy öltöznek, gondolkodnak és viselkednek, mint mi. Lehet, hogy ők talán ugyanakkor közelebb vanak az Űrhoz, mint mi. mert ő úgy fogad el bennünket, ahogy vagyunk. Ö előbb szeretett minket. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, köszönjük, hoav a te szereteted nacmobb mint a mi bűneink. Könvörpünk, hoav bocsásd mea, ha belőlünk sokszor hiányzik a meaértés és szeretet mások iránt, — és áldj mea bennünket. hoav a te szeretetedröl tudjunk bizonysáaot tenni mindenki előtt, — Ámen. — Isten úgy fogad el bennünket, ahogy vagyunk, — és nekünk sincs más választásunk. — O'Nan Lydia, Georgia KEDD, MÁRCIUS 27. — 29 -