Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Kolossá 2:8-12 „Őbenne (Krisztusban) lakozik az Istenségnek egész teljessége test szerint. Ti is őbenne jutottatok el az élet teljességére, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak”. (Kol. 2:9-10) Japán felé tartó hajónk éppen áthaladt a csoda­szép Arany Kapu-híd alatt. Bár borús szeptemberi délután volt, gyermekeink nagyon élvezték az új­szerű élményt. Tizenhárom éven át lelkipásztorkod­tam egy helyben s most indulóban voltunk Japán felé, hogy ott egy nagy evangelizációs konferenciát szervezzek és irányítsak. A munka hosszabblélegzetűnek Ígérkezett s bi­zony nehéz szívvel búcsúztam el itteni barátaimtól. Úgy éreztem, mintha életünk minden „biztonsági” horgonyát felhúztuk volna hosszú időre. Az ismeretlen jövő s a rámváró nagy feladatok mázsányi súllyal nehezedtek rám. Hiszen egy szót sem értek japánul. Alig ismerünk ott néhány em­bert. És soha azelőtt ilyen nagyszabású konferen­ciát még nem szerveztem, mint amilyennek ez Ígér­kezett. Gyötrődésem közepette vettem Isten fenti, igei üzenetét: „Ő benne jutottatok el az élet teljessé­gére”. Másszóval: Ő vele vagyunk telítve s ez min­denre elég. IMÁDKOZZUNK: Ó Istenem, taníts meg engem az irántad való teljes bizalomra. Tudom, hogy sokszor azért vannak kétségeim, mert a magam erejéből küszködök csu­pán, míg rájövök, hogy egyedül nem vagyok képes sem­mire. Hadd merítsek a Te erőidből m,a, — hit által. Ámen. — Csak úgy van „teljesség-érzetem”, ha az Igét alkalmazom a mai feladataimra is. — Wolgemuth Samuel, llinois 30 VASÁRNAP, JANUÁR 28

Next

/
Thumbnails
Contents