Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 3. szám
Olvassuk: Galata 6:1-10 „Azért, amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel.” (Gál. 6:10) Kivételesen forró nap volt, amikor San Franciscoba látogattam, és ott leültem pihenni a városi park egyik padjára. Több ember és más pad is volt, de egy elhagyatott egyén odajött és leült mellém. Színleltem, mintha nem venném őt észre, de az csak beszélgetésbe kezdett. „Egyszer fú a szél egy kis ideig, egyszer nem,” — mondta. Felálltam, anélkül, hogy ránéztem volna és elsétáltam. Egyébként én magam, jól öltözött voltam, értelmes személy, Katonának a felesége, aki több órát töltöttem repülőtereken, várakozva az érkező gépekre. Eszembe jutottak hirtelen azok az alkalmak, amikor én is odafordultam ártatlan megjegyzéssel valakihez, csakhogy egy pillanatra társalkodjak. Ők is elfordulhattak volna tőlem. Sokszor gondoltam később arra az elhagyottra; bizonynyal neki is szüksége volt arra, hogy valakivel szót váltson. Most már tudom, hogy nem lett volna szabad otthagynom. Isten megáldott eléggé engem, hogy egy kis segítséget adjak annak, aki kéri azt. Elmulasztottam még a lehetőségét is, hogy akkor és ott segítsek rajta. IMÁDKOZZUNK: Uram, emlékeztess engem a nagy szükségben levőkkel való naponkénti találkozás útján arra, hogy én is oly egyén vagyok, aki szükségben szenvedek. Segíts, hogy ennek megfelelően cselekedjem a Jézus szellemében. Ámen. — Másokat bírálni Isten dolga. — Lassetter Eda, Stuttgart HÉTFŐ, MÁJUS 28 — 30 —