Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Márk 3:31-35 „Az egyház tehát egész Judeáhan, Gaiiieában és Samáriában békességben élt és épült. Az Ur félelmében járt és a Szent Lélek vigasztalása által egyre nagyobbodott". (Apostolok Csel. 9:31} Egyik este, amint vacsoráztunk, azon tanakod­tunk, hogy miként nyerhetnénk meg szomszédain­kat Krisztusnak és az egyháznak. Katikánk azt mondta: „Sokat játszok majd a szomszéd kislányai­val”. Másik leányunk így szólt: „Én is szoktam ját­szani Terrivel, az egyik szomszéd lánnyal, aki min­dig akar jönni velünk templomba. Csak csendbe tudna lenni ott!” Feleségemmel együtt kezdtük érteni már, hogy szomszédainkat gyermekeiken keresztül tudnánk el­érni. Mennyit panaszkodtunk azelőtt, hogy a szom­széd gyerekek reggeltől estig nálunk vannak! Most már szégyeltük ezt. Rájöttünk, hogy szolgálatot te­hetünk otthonunk keresztyén, meleg szeretetével. Hadd lássanak a szomszéd lányok egy igazán ke­resztyén családi otthont! Gyermekeinket a további barátkozásra biztattuk és még aznap a vacsora után az asztal körül ülve együtt imádkoztunk szom­szédainkért. IMÁDKOZZUNK: Uram, mialatt a világot akarjuk meg­nyerni Krisztusnak, sokszor nem vesszük észre az egész közeli alkalmakat. Másokat támogatunk a misszió, a bi­zonyságtevés szent feladatában, de nem látjuk meg, hogy minket is ugyanerre hívott az Úr, ott ahol vagyunk. Segíts, hogy bizonyságtevöid lehessünk úgy egyéni, mint csa­ládi életünkön keresztül. Ámen. — El tudod-e érni szomszédaidat a Krisztusban való üdvösség jó hírével? — PÉNTEK, JANUÁR 12 14 Schroeder Charles, Illinois

Next

/
Thumbnails
Contents