Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-03-01 / 2. szám
Olvassuk: János 19:2á-37 „Jézus megmondta: Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, hogy az Ö dolgát elvégezzem.” (Ján. 4:34) „Elvégeztetett!” — mondja az élet útjának végén az öreg ember, amint fejét kezébe hajtja. Keményen bánt vele a „sors”, nincs többé remény! „Elvégeztetett!” — ujjongja a gyermek szíve. A játék javítását befejezte édesapja. Lehet ismét szaladgálni vele. Visszatért az öröm. „Elvégeztetett!” — mered férjére az asszony. A bíró kimondta a válási végzést. Vége a házasságnak. „Elvégeztetett!” — sóhajt megkönnyebbülten az ifjú, amint büszkén végigtekint elvégzett munkáján. Be van fejezve a munka. „Elvégeztetett!...” Sokféle értelmezésben lehet használni e kifejezést, de egyik sem oly dicsőséges, mint Krisztus kiáltása a kereszten: „Elvégeztetett” — kiáltja és benne zeng a küldetés teljesítése, az ördög felett vett diadal, az üdvösség megszerzése, az új teremtés harsonája. Isten dicsőségének mennyei viszfénye! Jézus nem kivégeztetett, hanem ő végezte ki a kereszten minden ellenségünket, „lefegyverezvén a fejedelemségeket és hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban” (Kol. 2:15). Zengje hát a te szíved is: elvégeztetett! IMÁDKOZZUNK: Istenünk, Atyánk! Megalázkodva áldjuk szent nevedet, hogy ily nagy áldozatot hozott szent Fiad üdvösségünkért. De elvégeztetett! Hadd magasztalja életünk e győzelmet! Ámen. — Szívem és életem a Krisztusé ma! — Heitzenrater Ruth, Pennsylvania NAGYPÉNTEK, ÁPRILIS 20 — 53 —
