Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-05-01 / 3. szám

Kedd, május 9.

Olvassuk: Filippi 4:10—20.

»Én megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben éppen vagyok, megelégedett legyek.«

(Filippi 4:11.)

Kis leányaim lehangoltan bámultak kifelé az ablakon áit A szürke, borús égről eső zuhogott alá az ablakpárkányra és a kertti ösvényre. S ami a legrosszabb, kedvenc játékszerük, a homok-láda is átázott.

Ott,, abban a négyszögletes ládában, a homokhalomban sok érdekes játékkincs volt... Üres kannák, öreg virágcserepek, konyhakanalak és játéklapátok. Azonban a 'két kisleány és a játékszerek között kérlelhetetlenül ott volt az esőverte ablaküveg.

»Miért esik az eső, Mami?« — kérdezte egy reménytelen hang mellettem. »Mert ott vannak azok a fekete felhők« — feleltem. »De miért vannak felhők?« kérdezte. Milyen gyakran tesszük fel ugyanezt a kérdést az életiben mi is. Talán lázadozva kérdezzük,, amint nem kívánatos körülmények vesznek körül minket »Ha csak ez... vagy az.... megváltozhatna!« Zúgolódunk nyugtalanul. A legfelszahadítóbb tett, amit ilyenkor tehetünk, az élet felhős napjainak elfogadása Ez az Isten kegyelmének új felfedezéséhez vezethet.

Imádkozzunk; Atyám, bocsáss meg, ha ellened lázadozunk. Engedd, hogy gondolatainkat reád összpontosítsuk és így békét találjunk. Jézus nevében. Ámen.

— Abban, hogy a nem kívánatos körülményeket elfogadjuk, gyakran már szabadulás rejlik. —

O’Neil Dorothy, Dél-Ausztrállá

11