Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, FEBRUÁR 19.

Olvassuk: Filippi 4:10—20.

»Mert már Tesszalonikába is küldtetek néhányszor egyetmást, amire szükségem volt.« (Filippi 4:16.)

Egy lelkipászitor az Ur imáját tanítva négyéves unokahugának, megkérdezte a gyermeket, »Hamida, ki adja nekünk a mindennapi kenyeret?« A kislány, aki látta 'hogyan sütik a házikenyeret, meggyőződéssel válaszolt: »nénikém.«

»Igazad van«, felelte a lelkipásztor. »De nénifcéd nem tudna kenyeret sütni, ha Isten nem érleli a vetést, hogy legyen gabonánk kenyeret készíteni. Ha újra megkérdezlek, ki adja a 'mindennapi kenyeret, a válaszod ez legyen: Isten.«

A kislány bólintott, hogy megértette. De másnap, mikor újra feltették neki a kérdést, azt felelte: »néha Isten, néha a nénikém.«

Mosolygumk a gyermeki okoskodáson, de látjuk-e mi Isten mindennapi segítségét embertársaink munkája, segítő keze mögött? Megköszönjük Istennek, ha rendkívüli módon jön segítségünkre, de nem adunk eléggé hálát a mindennapi dolgokért.

Pál apostol tudja, hogy a filippi-belieket Isten késztette az ő segítségére. Ezt megköszönte és megígérte nekik, hogy Isten hasonlóképpen fog gondoskodni róluk is.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, add, hogy a Te kezedet lássuk minden áldás mögött, ami embertársaink munkája eredményeként jön hozzánk. Segíts hálánkat megmutatnunk azzal, hogy mi is dolgozunk mások megsegítésére. Ámen.

— A szolgálatokban Isten munkatársaivá válunk. —

Acton F. John, Nyugat Pakisztán

52