Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, FEBRUÁR 12.

Olvassuk: Zsoltárok 122, János 21:15—17.

»Örvendezek, mikor mondják nekem; menjünk el az Ur házába.« (Zsoltárok 122:1.)

Amikor mint lelkész, Sabahban Malájföldön éltem, egy Dusán nevezetű benszülött család hite nagy hatással volt rám. Ez a család az állam távolabbi részéből költözött az új település területére. Ott egyszer hat mérföldet gyalogoltak a forró trópusi napsütésben csak azért, hogy egy ott lakó keresztyén családtól megérdeklődjék, hogyan járhatnak el vasárnaponként a templomba.

Később mi is meglátogattuk őket, áthajtva a sűrű dzsungelén, hogy meglássuk milyen körülmények között élnek. Mély benyomást tett ránk, amikor láttuk azt a mélyhitű családot abban a pogány környezetben. Sem fáradtsággal, sem veszéllyel nem törődtek; minden akadállyal megküzdöttek, csakhogy eljussanak az istentiszteletre.

Krisztus arra szólít bennünket, hogy kövessük Őt; mégis hányszor elhanyagoljuk a vasárnapi istentiszteletet más tervek miatt. Ha nekünk is nehézségekbe ütközne az, hogy vasárnap elmenjünk a templomba, talán jobban értékelnénk ezt a lelki erőforrást, a vasárnapi istentiszteleti együftlétet és a gyülekezeti közösséget.

IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, kérünk erősítsd hitünket, hogy teljes szívből vágyakozzunk szent helyed, a templom után. Segíts hogy készek legyünk feláldozni kényelmet, időt és földi örömöket ,azért, hogy erősödjék hitünk. Ámen.

— Készek vagyunk-e minden áldozatra azért, hogy Istent tiszteljük és megőrizzük hitünket? —

45