Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 10.

Olvassuk: Máté 7:7—12.

»Hát az Isten nem szolgáltatna igazságot az Ő választottainak, akik Őhozzá éjjel-nappal kiáltanak? Bizony nem halogatja megsegítésüket.« (Lukács 18:7.)

Az újságok egyszer hírt adtak Indiában egy leány kiszabadításáról a rablók kezéből. Az iskolából hazavezető útján rabolták el Punjab államban. Kétszer is eladták a lányt, akinek végül is sikerült segélykérő levelet küldenie Nehru miniszterelnökhöz. A dolog vége az lett, hogy az állami rendőrség körülvette a házat, ahol a leányt fogva tartották és kiszabadította. A miniszterelnök nem hagyta válasz nélkül a segélykiáltást'.

Isten pedig mennyivel közelebb van hozzánk, mint a miniszterelnök volt az elrabolt leányhoz. Amint a Szentírásban olvashatjuk, »Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.« Igénybevesszük-e az Ő közelségét és merünk-e hozzá bátran és bizalommal könyörögni, segítségét kérve?

Minden földi uralkodótól vagy jótevőtől eltérően, Isten tud a bajainkról és kérdéseinkről, még mielőtt imádkoznánk. De igényli, hogy odaforduljunk hozzá. Ezért kéréseinket teljes bizalommal vihetjük elébe. Nem halogatja a megsegítést.

IMÁDKOZZUNK: Élő Isten, Atyánk, bocsásd meg az imádságban való hanyagságunkat. Adj nekünk gyermeki bizalmat benned, aki minden szükségünkben hajlandó gondoskodni rólunk. Add, hogy tudjunk mindig Fiad nevében imádkozni Hozzád. Ámen.

— A szívből jövő imádság megnyitja a szabadulás kapuját. —

Chacko E. J., India

43