Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1972-01-01 / 1. szám
VASÁRNAP, FEBRUÁR 6. Olvassuk: Filippi 7:14. »Mimódon lehettek ti hívőkké, akik egymástól vártok megbecsülést és azt a megbecsülést, mely az egy Istentől való, nem keresitek? (János 5:44.) Nap mint nap keserűen tapasztaljuk, — ha őszin ték vagyunk magunkkal szemben — mennyire foglyul ejt a pozicióhajhászás, a magasabbra jutás vágya. A körülöttünk elő emberekkel együtt könyökölünk, taposunk azért, hogy valamiképp feljebb kerüljünk a létra fokán. Mikor pedig, valamely magasabb poziciót, jobb fizetési osztályt elértünk, kezdődik élőiről a tusa, a következőért. Még az az ember sem nyugszik meg, aki már a legmagasabb fokot is elérte. Ugyanígy vagyunk a vagyonszerzéssel is. Mindig többre és többre vágyunk. Ma egy százasra, holnap pedig már ezrest kívánunk. Ugyanakkor keserűen kell azt is tapasztalnunk, hogy minél sikeresebb vagy gazdagabb valaki, annál több az irigye, az ellensége, annán kevesebb a békessége életében. Pál apostol azt vallotta magáról: »Én megtanultam, hogy abban a helyzetben, amelyben vagyok, megelégedett legyek.« (Fii. 4:11.) S ez nem felhívás magasabbra törésre, pénzcsinálásra. Inkább óvás, hogy igyekezzünk elkerülni az önző törtetést és kapzsiságot. IMÁDKOZZUNK: Uram most azért könyörgök különösképpen, hogy taníts meg engemet arra, miképpen lehetek megelégedett. Távolítsd el tőlem a nagyravágyás, törtetés, könyöklés vágyát, lelkületét, s oltsd be szívembe egyedüli vágyként azt, hogy a Te országod munkálását minden földi hatalomnál és jónál fontosabbnak tartsam. Ámen. Julien Florence, Quebec 39