Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 30.

Olvassuk: Máté 22:34—46; II. Krónika 6:14—21.

»Szeresd az Urat... szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.« (Máté 22:37—40.)

Nyári nap volt. Szüleim mellett ültem a templomban; nyitott ablakon keresztül figyeltem a méheket, amint körülzsongták az orgonabokor virágfürtjeit. Félig figyeltem csak a prédikációra, amely a prófétákról szólt. Azon tűnődtem, mi közöm is van nekem ehhez az egész témához. Mindez több mint kétezer esztendővel ezelőtt történt, gondoltam s tovább figyeltem inkább a méheket.

Húsz esztendővel később jöttem csak rá, hogy a próféták írásai ugyanúgy vonatkoznak a mai emberre, ahogyan annak idején a kortársakra. Századok folyamán csak a körülmények változtak, az ember azonban nem. Ugyanazok a belső tusák háborognak benne. Ezek külső hatása: 'háború és béke, elkeseredés és remény, bosszú és megbocsátás, amiknek egyvelegében élünk.

Azt tanítják a próféták, hogy a legfontosabb dolgokat tartsuk szem előtt. Minden más megtalálja majd méltó sorrendjét. Megjövendölték, hogy lelki feszültségeink célj áttalált örömmé válnak, ha igyekezetünket Isten szeretete irányítja.

IMÁDKOZZUNK: Uram, kinek idő és tér nem szab határt, törvényeid és szereteted örökkévaló. Segíts megértenünk, hogy sem távolság sem örökkévalóság nem változtathatja meg Igédet. Ámen.

— Istennek a prófétákon keresztül kijelentett Igéje, örök ajándék számunkra. —

Yates Ketner Rebecca, Virginia

32