Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

KEDD, JANUÁR 18.

Olvassuk: Jeremiás Siralmai 3:1—26.

».. .sóhajtozom és nincs vigasztalóm,...«

(Jeremiás Siralmai 1:21.)

Jeremiás Siralmai Jézus születése előtt 586-ban íródtak. Mikor a zsidók a babiloni fogságba kerültek és Jeruzsálem leromboltatott. Ez a könyv azoknak a zsidóknak az érzéseit mutatja, akik Júdeábán maradtak. Isten iránt való bámulatos viselkedésüket tükrözi vissza: az alázatosságot, bűneik elismerését, a büntetés elfogadását és rendületlen hitüket. Továbbá, a könyv fényt vet magánosságukra, elárvult voltukra is.

Egy asszony egy új épülettömb lakásában lakott, száz másik család közelségében. Emberek laktak alatta, felette, mellette. Mégis egyedül volt, mikor meghalt. Egy naplót találtak mellette, melynek minden egyes lapjára nap-nap után ez volt ráírva: »Senki sem jött«

A legborzasztóbb valami: egyedül lenni a tömegben. Mindenkinek, aki így érzi magát, azonnal keresnie kell az Egyház és a többi keresztyének társaságát. Más részt nekünk is emlékeznünk kell valamire. Krisztus elvárja tőlünk, hogy felkeressük a magukra hagyottakat. Azt akarja, hogy ne legyenek többé egyedül.

IMÁDKOZZUNK: Krisztusom segíts abban, bogy jó társaság lehessek azok számára, akik magányosságra vannak ítélve. Add ehhez erődet. Ámen.

— Személyenként csatlakozunk Krisztushoz, de közösségben követjük Őt. —

Orr M. J., Skócia

20