Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, JANUÁR 7.

Olvassuk: Máté 5:13—16.

»Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod.« (Ézsaiás 60:1.)

Egy este anya és gyermeke az Illinois állambeli Springfield városában sétáltak, ép az előtt a ház előtt, amelyben valamikor Lincoln Ábrahám élt. A nemzeti kegyelet közkinccsé avatta e házat, s esténként ki van világítva. »Anyukám! — kiáltotta a gyermek — Lincoln égve hagyta a lámpákat!« »Igen, gyermekem — válaszolta az anya elgondolkodva — Lincoln valóban égve hagyta a lámpákat: hadd lássa az egész világ fénye villanását!«

Lincoln nem az egyedüli ember, akinek fénye maradandóan mutat az emberiség számára. A századok során számtalan mások is égni hagyták a fényt. Igaz, az ember önzése és közönye gyakran megakadályozza, hogy lássuk e fényeket és járjunk a békességnek azon az útján, ahol »rossz indulat senki felé sem — jó indulat viszont mindenki felé« érvényre jut. De az is áll, amit Arany János Széchenyiről mondott: »Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető ESZMÉVÉ finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik.«

A nagy kérdés ez: vájjon TE fényt árasztasz-e magad körül, vagy fényt gyilkoló, gonosz sötétséget?

IMÁDKOZZUNK: Atyánk! Életutunkon fényre van szükségünk. Segíts hát a te fényedben járnunk: a Jézus Krisztus világosságában! Ámen.

— Fényt árassz, ne a sötétséget átkozd. —

Miller N. Illinois

9