Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-05-01 / 3. szám

HÉTFŐ, MÁJUS 3.

Olvassuk: Zsolt. 104:24—34; Róma 8:12—17.

»Éneklek az Urnák egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, amíg vagyok!« (Zsoltárok 104:33.)

Az ének elválaszthatatlan a bibliai hittől. Nem minden vallás tud énekelni. A mohamedánoknak például nincsenek gyülekezeti énekeik. A buddhistáknak sem voltak, bár újabban keresztyén énekeket másolnak át, Buddha nevét helyettesítve Jézuséval, hogy pesszimisztikus életszemléletükbe derűt oltsanak.

A keresztyének mindig énekeltek, ami egymagában is hirdeti a keresztyén hit örömteli és diadalmas voltát. Legyőzött sereg nem szokott énekelni. A zsoltáros életében épen elég keserűség volt, de sohasem halt el ajkán az ének. Krisztus követői tudtak énekelni az Olajfák hegyére vezető úton, megláncolva a filippi börtönben, vagy a máglyák lángjai közepette. A keresztyén hit »evangéliumra« épül és öröme felett nincs hatalma az élet külső körülményeinek. »Éneklek az Urnák egész életemben.«

IMÁDKOZZUNK: Imádkozzunk az énekíró szavaival, aki a 30 éves háború szörnyű pusztításai, Ínségei és járványai közepette is tudott énekelni, s egy másik keresztyén, a háború végén, gyönyörű dallamot írt szavaihoz:

»Jer mondjunk hálaszót, Hű szájjal és hű szívvel:

Mert rajtunk itt az Ur, Nagy csodadolgot mivel.

Már anyaölben is, Volt mindig gondja ránk,

A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.«

— Mi lesz mai napod »ének-témája«? Hálaének, vagy siralmas ének? —

Dr. Füle Zoltán, Pennsylvania

5