Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-05-01 / 3. szám

SZOMBAT, MÁJUS 1.

Olvassuk: Jeremiás 1:4—8, I. Timótheus 4:6—12.

»Az Ur pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én, hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.« (Jeremiás 1:7.)

Mindannyiunkat, kik olvassuk Jeremiás próféta könyvét, felbátoríthatnak az Ur szavai.

Az ifjú Jeremiás telve volt erővel, életkedvvel és ambicióval; bár csak tapogatózva kereste az utat, ami napjai problémáinak megoldásához vezetett.

Mi meglettkorúak, annyira hajlamosak vagyunk arra, hogy ölhetett kézzel ülve, közönnyel fojtsuk meg korunk ifjúságának lelkesedését. Az elmúlt ősszel egyházunk a Hálaadás-Vasárnapja előtt, az ifjúságnak engedte át a teret s kérte meg őket istentiszteleti szolgálatra. Négy ifjút kértünk fel arra, hogy röviden beszéljenek arról: »Mi az, amiért én hálával tartozom?«

Anélkül, hogy valaki segítette volna őket beszédjük elkészítésében, a négy ifjú ragyogó tanúbizonyságot tett. Mindegyik beszédének lényege az volt, hogy korunk társadalmi viharainak útvesztőiben Jézus Krisztust választották egész életük vezetőnek.

A jövő nem lehet olyan sötét, mint ahogy igen gyakran mi idősebb korosztály látjuk, ha tudjuk azt, hogy formálása ilyen ifjúság kezében van.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, segítségedet kérjük ahhoz, hogy türelemmel és megértéssel tudjuk meghallgatni ifjainkat. Szolgáljon az idősebbek korral járó élettapasztalata arra, hogy .őket hitükben erősítse, Ámen.

Egy ifjú sem lehet oly fiatal, hogy számunkra ne legyen jelentékeny. —

Flowers R. Paul, Indiaim