Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, ÁPRILIS 18.

Olvassuk: Lukács 4:14—21, Zsoltárok 128.

»Az athéniek valamennyien és az ott lakó jövevények is, semmire sem szenteltek annyi időt, mint arra, hogy valami újat mondjanak vagy halljanak.« (Apostolok Cselekedetei 17:21.)

Egyik vasárnap reggel egy kilencéves fiú ment el mellettem a társalgóban, ahol én a kórus tagjaira vártam. Felnézett rám és így kiáltott: »Hallottad az újságot?« Izgatottan elmondta, hogy előző este kis testvére született.

Bensőséges szívet melegítő emberi találkozás volt ez a kis beszélgetés. Kistestvére születése nagy újság volt ennek a kis legénynek. Mindenkinek el akarta ezt mondani!

Sokszor hallottuk már, hogy az Ige jóhír, más szóval: evangélium. Hányán tartjuk ténylegesen annak? Mint jóhírt adjuk tovább azt, a mindennapi életünkben, mikor emberekkel találkozunk? Talán az Ige gyakran már csak régmúlt történetnek tűnik. De új hírként hat, ha különleges helyen és időben tör be életünkbe. Mikor ez történik velünk, boldogan kellene kérdeznünk egymástól: »Hallottad a jó hírt?«

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, Te mindig szólsz hozzánk a teremtés csodáin és emberek életén át. Adj bátorságot amivel a jóhírt másokhoz is vihetjük, miután betört életünkbe. Ámen.

— Mi a jóhír Jézus Krisztusról? Másoknak az; ami velünk történt. —

Brunson Wallace, Észak Karolina

51