Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-03-01 / 2. szám

SZOMBAT, MÁRCIUS 21.

Olvassuk: Ésaiás 53:1—6, II. Kor. 4:7—15.

».. .mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik Istentől. És megsehesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért... és az ő sebeivel gyógyulánk meg.«

Amint búcsúztam munkatársaimtól, kikkel egy nagyon igénybe vett árvaházban dolgoztam, egy pillanatra elidőztem eggyel, ki leginkább lelkesített odaszánt munkájával mindnyájunkat!. Ránézve megkérdeztem, hogy: »Mi a titkod?«

A most jómódú könyvelő, könnyes szemekkel mondta, hogy »valamikor én is árva voltam, kit senki nem kívánt magához venni, és akivel mindenki csak vissza élt. Könnyen válhattam volna elkeseredetté, ha Isten kegyelme meg nem vigasztal. Elkeseredés helyett elhatároztam, hogy gyermekkorom minden rossz tapasztalatából valami szépet fogok kihozni, hogy minden bajból egy gyönyörű gyöngy szem formálódjon.«

Ne engedjük, hogy a világ keserűsége és a saját kellemetlen lehangoló tapasztalataink irányítsák életünket. Krisztus erejével, ki szenvedett értünk, tehetjük fájdalmainkat és csalódásainkat mindnyájan odaszán tságunk alapjává valami nemes ügy szolgálatára.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, megvalljuk előtted, hogy érzékenységünk és csüggedésünk sokszor erősebb, mint hitünk. Nem szeretjük, hogy így van és sokszor tehetetlenüll küzdünk ellene. Könyörgünk áldj meg a te végtelen szeretetedből és gyengeségünkben is használj fel a te dicsőséged szolgálatában, Ámen.

— Legyünk mindig kedvesek mindenkivel, — soha nem tudjuk, hogy kit sebzett meg az élet. —

McAllister F. B., Ohio

23