Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Olvassuk: 14:1—7, Máté 5:4.

»Boldogok akik sírnak; mert ők megvígasztaltatnak.«

A fenti igét így is értelmezhetjük: »Boldogok akik tapasztalatból tudják mi a szomorúság, mert ezeknek bátorság és megvidámítás adatik.« Bár igaz, hogy a szomorúság értelmét és célját nehéz felismerni, — különösen mikor egy társat, barátot,, gyermeket, vagy éppen önmegbecsülésünket veszítjük el, — mégis ezeken a megszomorító tényeken keresztül tanuljuk meg máskép látni a világot és a magunk életét is. — A sikertelen halfogás után mikor Simon Péter Jézussal találkozott és általa Isten erőinek jelenlétét megtapasztalta a csodálatos halfogásban, Simon így kiáltott fel: »Eredj el én tőlem, én bűnös ember vagyok, Uram.« — Pétert ez a felismerés, esendő ember voltának ez a tudata, nem elkeserítette csupán, hanem függővé is tette életét Krisztustól. Ezután hittel Isten kegyelmére és vezetésére bízta magát. Életében mutatva azt a bátorító és vigasztaló tényt, hogy »Akik Istent szeretik azoknak minden javukra van.« A sikertelenség és a valóságnak megfelelő önismeret a reménytelen kétségbe esés helyett alkalmassá tette Pétert arra, hogy tudva hibáit bátran elfogadja Krisztustól feladatát és az általa felkínált erőt.

IMÁDKOZZUNK: Uram, segíts, hogy felfedezzem a csapások és a sikertelenségeim értelmét. Szabadíts meg a sírás reménytelenségéből, hogy betölthessem az Általad reám bízott feladatokat. Ámen.

— Mikor a magam gyengeségét beismerem, akkor

képessé válök Krisztus erejének elfogadására. —

Dawson J.B., New Zealand

SZOMBAT, JANUÁR 3.

6