Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

»Az Ur... szólítá, mint annak előtte: Sámuel! És monda Sámuel: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád...« (I. Sámuel 3:10.)

Éli főpapnak meg volt a jó adottsága, hogy tudta mikor és mit kell mondania. Ő segített a gyermek Sámuelnek is abban, hogy válaszoljon Isten hívására.

De annak az üzenetnek egy része, melyet Sámuel kapott az Úrtól, súlyos ítéletet tartalmazott Éli főpap fiai felé. Azok ugyanis gyalázatot hoztak Isten ügyére s apjuk nem akadályozta őket meg abban. A fiatal Sámuelnek jutott az a kínos feladat, hogy Élinek megjelentse a fiaira jövő isteni ítéletet. Megható az az alázat, amivel az öreg főpap aláveti magát az Isten akaratának ebben a dologban. Egy hosszú életen keresztül figyelt az Ur szavára s odaadása olymérvű volt, hogy amikor megszólalt, mindenki Isten üzenetét hallotta ki szavaiból.

Vájjon tudunk-e mi így figyelni felfelé, Tudjuk-e, hogy mikor mit kell mondanunk? Lehet, hogy csak néhány egyszerű szót. Kerüljük-e »a haszontalan beszédet», amiről Jézus azt mondta, hogy »minden haszontalan beszédért, amelyet beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.« S végül, minden szó, amit kimondunk, figyelembe veszi-e azt a valakit, akihez intézzük azokat, hogy építsünk és ne romboljunk beszédünk által?

IMÁDKOZZUNK: Uram, taníts meg arra, mikor kell beszélnem s mikor hallgatnom. Vezess Lelked által és irányísd gondolataimat és szavaimat. Ámen.

— Beszédem vagy hallgatásom Isten dicsőségét szolgálja-e?

Pounder Roy Mason, Quebec

KEDD, JÚNIUS 23.

Olvassuk: János 10:1—5,

56