Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

VASÁRNAP, MÁJUS 31.

Olvassuk: Lukács 15:11—22.

»Atyám, add ki... tégy engem...« (Lukács 15:12, 19.)

Gondolod, hogy az ember vágyai és kívánságai kielégítetlenek maradnak? Az igazság az, hogy bármily önzők vagy önzetlenek legyenek kéréseink, előbb vagy utóbb megkapjuk az élettől, amit kértünk.

A tékozló fiú ki akart rúgni a hámból, mulatságra vágyott. Tudta, hogy ehhez pénz kell s kikövetelte az atyai vagyon felét. Megkapta, amit kért, el is mulatta s csak azután döbbent rá saját ostobaságára.

E keserű tapasztalatok után hazatért, beismerte tévedését s csak annyit kért, hogy béresként lehessen az atyai házban. Az atya pedig változatlan szeretettel fogadta. De nem mint bérest, hanem mint fiút. Tehát akár önző, akár önzetlen volt a kérés, a fiú megkapott mindent az élettől, amit csak kért.

Az a különös csak, hogy akkor is, mikor elment hazulról, akkor is mikor visszatért, többet kapott, mint amit követelt vagy kért. Távozásakor nem kért magának olyan tapasztalatokat, mint csalárd barátok, lerongyolódás és éhezés, de megkapta. Hazatértekor pedig nem kért olyan kegyet, hogy atyja állítsa vissza eredeti fiúi jogaiba, de megkapta.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, taníts meg minket arra, hogy helyes és üdvösséges dolgokat kívánjunk és kérjünk a magunk számára s ne engedd, hogy szívünk pillanatnyi vágyai diktáljanak ebben. Ámen.

— Se többet, de kevesebbet ne adj nekem Uram, mint ami javamra van. —

Godbold Albes, Észak Karolina

33