Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

VASÁRNAP, MÁJUS 10. Olvassuk: II. Korinthus 4:16—5:5. »Csalárd a kedvesség és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának.« (Példabeszédek 31:30.) Szívünk majd megszakadt és agyunk szinte képte­len volt gondolkodni, amikor a kórházi főorvos tud­tunkra adta, hogy rákos a daganat. Megmondjuk-e sze­­rettünknek, hogy még két és fél hónap van hátra földi életéből? Én úgy láttam jónak, hogy ne titkolódzunk, hiszen a szóban forgó személy — az édesanyám volt... Jellemző módon, amikor megtudta a szomorú hirt, hő­siesen így válaszolt: »Örülök, hogy megmondtad. így van időm az előkészületre.« Valójában egész élete előkészület volt, s az elkö­vetkező két hónap igazolta ezt. Mint élő halott soha­sem panaszkodott. Csak szemléletessé tette kínját, ami­kor beszélt arról, hogy mintha belülről harapdálná va­lami. Ráillett a derék asszony dicsérete: »Nevet a követ­kező napnak« (Péld. 31:25). Mosollyal az arcán halt meg. Igen, olyan szépsége és kedvessége volt, amely nem tűnik el csalárd és hiábavaló módon, mert félte az Urat. Ez az a szépség, amelyről az apostol így ír: »A szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatat­­lanságával, ami igen becses az Isten előtt« IMÁDKOZZUNK: Ó Isten, kinek szépsége ősidők­től való és soha nem avul meg, add hogy naponként nö­vekedhessünk a hűség, önzetlenség és gyümölcsöző jó­cselekedetek gyakorlásában. Ámen. — Kedvességet és szépséget ad Krisztus azoknak, akik szeretik őt. — Margit Testvér, Wisconsin 12

Next

/
Thumbnails
Contents