Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1970-05-01 / 3. szám
Fedőlap-kép: Jan van Bray (1627—1697) festménye „KRISZTUS MEGÁLDJA A GYERMEKEKET” Jan van Bray a hollandiai Haarlemben született. Atyja is festő volt. Jan realista arcképeiről és különböző történelmi eseményekkel kapcsolatosan készített vázlatairól volt nevezetes. Címlapunk szülőket ábrázol, amint Jézushoz hozzák gyermekeiket megáldásra. A Megváltó feje mögötti fény isteni tekintélyére utal. Jobbját kissé felemeli, mintegy Isten kegyelmét kérve a gyermekekre. Behunyt szemei reverendát és imádságos elmélyülést fejeznek ki. Az édesanya imára kulcsolt kezei azt mutatják, hogy könyörög a gyermekek bölcseségben és jóságban történő növekedéséért. Az édesapa jobb keze a Jézus iránti tiszteletet és saját szülői felelősségének az elvállalását mutatja, balja pedig a négy gyermeke iránt érzett gyöngédségét és szeretetét. A kisfiú mellén összefont karjai a kor tiszteletadását fejezik ki. Ha a mai szülők is Krisztustól várnák az áldást gyermekeikre s az Ő tanácsai szerint nevelnék azokat, a családi otthon olyan boldog és szilárd pont lehetne az életben, mint aminek Isten szánta azt. Szeretettel kérjük előfizetőinket, hogy a Csendes Percekkel kapcsolatos előfizetéseiket (évi 2.— dollár) és megújításaikat, valamint a kiadvánnyal kapcsolatos levelezéseiket az alábbi címre küldjék: Quiet Moments — Csendes Percek Kiadó: Rev. L. Vietorisz Box 31 Mount Brydges, Ontaria, Canada Felhívás! Ha kedves előfizetőnk az 1970 január-februári számot visszaküldi a fenti címre, két hónappal, azaz egy számmal meghosszabítjuk előfizetését. Ne felejtsd el megújítani előfizetésedet a CSENDES PERCEKRE. Címváltozásodat időben közöld a kiadóval. Előfizetés egy évre 2.— dollár. Előfizetésedet és megújításokat a kiadóhoz küldj ed. Címe: Rev. L. VIETORISZ Box 31, Mount Brydges, ONTARIO, CANADA Second class mail registration number 2159