Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-03-01 / 2. szám

SZERDA, ÁPRILIS 29. Olvassuk: Ap. Csel. 20:28—35. »Jobb adni, mint venni.« Szerencsétlenségünk, hogy mások iránti szeretetün­­ket nem tudjuk kifejezni. Megvan az érzés a szívünk­ben, csak attól félünk, hogy félreértenek, ha annak ki­fejezést adunk. így inkább visszahúzódunk, ahelyett, hogy a bensőnkben élő szeretetünknek látható formát adnánk. Aztán némelyekben az elnyomót érzések egy­szerűen kihaltnak, míg másokban úgy törnek ki, ahogy az egyáltalán nem kívánatos. Pál az efézusiaktól búcsúzott. Úgy érezte, nem fogja többé látni ottani barátait. Ezért kiöntötte előttük szívét s többek között ezeket mondta: »Mindezekben példát adtam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondoskodni és megemlékezni az Ur Jézus szavairól, mert ő mondta: Jobb adni, mint venni.« Minden bizonnyal mondhatjuk Pálról, hogy egy ilyen végső búcsúnál a legmélyebb meggyőződését fe­jezi ki. Ő itt az adást hangsúlyozza. S mi magunk is felfedezzük nyomában, hogy önmagunknak szeretetben való odaadása az életnek pilléres igazsága. IMÁDKOZZUNK: Minden jóknak adója, kegyelmes Istenünk, az áldozattosság leikéért könyörgünk, ami nélkül az életünk nem lehet áldott és örömteljes. Jézus nevében. Ámen. — Mint keresztyének, azokat követjük, akik öröm­mel adnak. — Mortonson Kenneth, IUinois 62

Next

/
Thumbnails
Contents