Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 16.

Olvassuk: Márk 16:66—72, Csel. 10:34.

»Péter pedig megnyitotta száját és ezt mondta: »Most értem igazán, hogy nem személyválogató az Isten.«

Jézus megpróbáltatásának idején Péter inkább megtagadta Mesterét, mintsem vállalta a vele való szenvedést. A próbatételeknek ideje hozzánk is elérkezik és ekkor kiderül, hogy milyen mély vagy sekély a mi keresztyénségünk. Krisztus parancsára »Szeressétek egymást« csak bólintunk, de mikor a szomszédba vadidegen költözik, vajon elég felnőttek vagyunk-e ahhoz, hogy barátságosak legyünk? Csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek, de ezt a szeretetet nem engedjük szabadjára azok iránt, akik összeférhetetlenek. Hirdetjük, hogy az Evangélium mindenkinek szól, de mikor személyesen minket hív engedelmességre és bizonyságtételre — talán úgy, hogy hagyjuk el otthonunkat, barátainkat, és dolgozunk idegenek között — elég erősnek érzük-é magunkat arra, hogy engedelmeskedjünk az elhívásnak?

Az idő teltével Péter hite is elmélyült és el tudta fogadni azon zsidó testvérein kívül állókat is, akikről a közvélemény azt állította, hogy az Isten szeretetén kívül vannak. Péterhez hasonlóan, mi is testvérnek erezünk minden embertársunkat,ha Isten lakik szívünkben.

IMÁDKOZZUNK: Erősítsd hitemet, óh Uram, hogy mikor elhívsz munkatársadul engedelmeskedve menjek oda, ahova vezetsz és szeressem azokat, akiket Te szeretsz. Ámen.

— Ha az Ur lelke lakozik szívünkben, mindenkivel testvérnek érezzük magunkat. —

Easton Wilfried, Anglia

49