Csendes Percek, 1969 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1969-01-01 / 1. szám

KEDD, FEBRUÁR 11.

Olvassuk: Lukács ev. 5:1—11.

»Es adok reájuk és az én magaslatom környékére áldást és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.« (Ezékiel 34:26.)

Amikor Mexikóba egy kis erdei faluba megérkeztünk, a misszionárius többször megnyomta teherautójának a dudáját. Ezzel jelezte a keresztyének összejövetelét. Nagyon örültek annak, hogy istentisztelet lesz ,és hogy a misszionárius barátokat is hozott magával.

Amint az istentisztelet előtt ott ültünk a kis kápolnában, gondolatunk az utazásunkon járt, amelyet a hegyeken keresztül most fejeztünk be. Az út rázós volt, a levegő meleg és poros. A misszionárius elmesélte, hogy mennyire szenvednek az emberek, mert az utolsó két hétben csak igen kevés eső volt.

Szívünket meghatotta a kis gyülekezet, amikor^el(énekeltek a következőkezdetű éneket: »Lessz áldott eső...« Biztosan voltak ott olyanok, akik a természetes esőnek az áldásaira gondoltak. De a végén mindenki azoknak a lelki áldásoknak örült, amelyet a Jézus Krisztusban vetett hit által nyertek el.

IMÁDKOZZUNK: Drága mennyei Atyánk! Köszönjük azt a sok áldást, amit hitünkön keresztül a ■Te Fiadban, a mi Meváltónkban kaptunk. Ne tekintsük ezeket természeteseknek, hanem a Te különös kegyelmed drága ajándékainak. Ismerjük el, hogy ezeket az ajándékokat azért kapjuk Tőled, mert szeretsz minket. Segíts, hogy azokat másokkal is megosszuk. Szent Fiad nevében. Ámen.

__Ma meg fogom osztani másokkal hitem áldásait. —

Bowen H. Ruth, New Jersjr

46