Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 28.

Olvassuk: Lukács 6:27—31.

»Az Istennek legyen hála az Ő kibeszélhetetlen ajándékáért.« (II. Kor. 9:15.)

Gyakran halljuk e kifejezést: »Megbocsátani és elfelejteni.« Ez vonatkozik valakire, akinek a dolga a megbocsátás, de nem a megbocsátott dologra.

Ha Isten megbocsát nekünk, átformál minket, kicserélve bennünket új egyéniségre; de nem rombolja le emlékezésünket. Mint bűnösöknek, kik megbocsátásban részesültünk, megvan a lehetőségünk, hogy ne felejtsük el: kik voltunk, mielőtt abban részesültünk volna; szembehelyezkedésünket Istennel, szeretetlenségünket Vele szemben; hogy egyházával nem törődtünk, továbbá laza életmódunkat s rút szokásainkat.

Ha Isten ujj átér emt bennünket, még emlékezünk régi énünk utálatosságára. Mint egyéniségek akiket átalakított Krisztus Lelke, visszatekinthetünk a múltra, mély hálával azért, amit Ő végzett értünk és bennünk.

Az isteni megbocsátás csodája az, hogy megszabadít bennünket az alacsony szinten levő élettől. Uj meglátást ad s új reménységet, új indíttatást és erőt magasabban, kielégítőbb terv szerint élni.

IMÁDKOZZUNK: Hálát adok Neked, Uram, hogy bocsánatod új személyiséggé változtatott engem. Bár nem felejtem el, hogy ki voltam, Te megbocsátottad bűnömet s gyermekeddé tettél engem. Taníts, hogy engedelmeskedjem Néked, naponként fegyelmezve Fiad, a Jézus Krisztus által, kinek nevében kérlek. Ámen.

— Mennyire más életünk útja, mióta Krisztus átformált bennünket. —

Easton Wilfried, Anglia

30