Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 29.

Olvassuk János 5:11—14.

»És mikor láttam, úgy estem lábaihoz, mint egy halott. Ő pedig jobbját rámtéve, így szólt: Ne félj; én vagyok az Első és Utolsó és Élő, pedig halott voltam és ime élek örökkö-örökké és nálam vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai.« (János 1:17,18.)

Isten nagysága megragad, midőn az Ő csodálatos alkotásait szemléljük. Átérezzük végtelen szeretetét, amikor elfogadjuk a Szabadítót, akit hozzánk küldött. Megtapasztaljuk nagy kegyelmét, amikor bűneinket megbocsátja. Csodáljuk felfoghatatlan bölcseségét, amikor elgondoljuk azt a pontosságot, amellyel ezt a csodálatos világmindenséget megteremtette.

Megpillanthatjuk Isten szentségét is, de kevesen mondották el idevonatkozólag valóságos megtapasztalásaikat. Ézsaiás, Ezékiel, Pál, János azok, akik felejthetetlen megtapasztalásokról beszélhetnék. Ezek az emberek megpillantották a Tökéletest és a Szentet s ez imádásra indította őket. Egészen átadták magukat az Urnák és megértették, hogy mindenkor Isten akaratát kell cselekedniök, bármibe kerül is az.

IMÁDKOZZUNK: Oh Szent Atyánk, add, hogy életünket teljesen Neked szenteljük. Véges elménk nem foghat fel teljesen Téged, de Szent Fiad megtanít úgy megismerni, mint Atyánkat. A Veled való kapcsolat nyugalmat és békességet ad nekünk. A Te neved legyen áldott. Ámen.

— Isten szentsége teljes imádatra és tiszteletre késztet. —

West B. Roberta, Montana

62