Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 15.

Olvassuk: Jób 23:1—10.

»Óh ha tudnám, hogy megtalálom Őt, elmennék a székhelyéig.« (Jób 23:3. — Próbakiadás.)

»Jób könyve mit üzen nekem?« — kérdeztem. Csak testvérem halála után fordultam oda Jób könyvéhez abban a hitben, hogy szomorúságomban valami reményt ad nekem a benne lévő Ige. A könyv két hónapon keresztül való olvasása után világosság támadt lelkemben. Olyan csodálatos szívbeli vigasztalást kaptam, amit nem lehet szavakban kifejezni. A könnyek és zokogások helyét remény és vígasztalás foglalta el.

Jób könyve arra tanít, hogy az élet problémái, szerencsétlenségei, katasztrófái összeroppantanak bennünket, ha csak emberi erőnkben és bölcseségünkben bízunk, Isten nélkül. Elveszíthetjük javainkat, családunkat, egészségünket, barátainkat; de Istent megtalálva s vele hitben járva, az élet terhei könnyebbek lesznek. Nem elég azt tudni, hogy van Megváltó; de elfogadva Őt az én személyes Megváltómnak, az élet viharaiban biztos horgonyom lesz.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, el kell ismernünk, hogy az élet több, mintsem mi azzal meg tudnánk birkózni önerőnkből. Köszönjük, hogy a Te Fiadat küldted, hogy Ő velünk legyen. Vele együtt a halál árnyékának völgyén is félelem nélkül megyünk át, mert Ő velünk van Szentleikével. Nem félek, mert Te velem vagy. A Jézus nevében. Ámen.

— »Istennel járni, lakozni... Jézus Krisztus, taníts, taníts imádkozni.« —

Abdou Amina Y., Libanon

48