Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, FEBRUÁR 9.

Olvassuk: Máté 6:1—6.

»Mikor elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, magánosán imádkozni. Mikor pedig beesteledett egyedül volt ott.« (Máté 14:23.)

Amikor egy keresztyén iskolában diákoskodtam, egy hívő ember arról beszélt, hogy hogyan gyakorolhatjuk magunkat naponként a lelki életben. »A naponkénti bibliatanulmányozás és ima életfontosságú, jóllehet lemondást és nagy önfegyelmet kíván tőlünk« — mondotta.

Elhatároztam, hogy minden reggel legalább tizenöt percet szentelek áhítatra, amit minden körülmények között meg is tartottam, mígnem mélyen gyökerező szükséglett a számomra.

Visszatekintve negyven évre, s az alatt az Úrral való áldott naponkénti közösségre, hálás vagyok az Urnák azért a hívő tanításáért. Életem meggazdagodott, családi életem boldogabb lett, szolgálatom gyümölcsözőbb ez áhítatok nyomán.

Az idő, amit Istennel való közösségben töltünk el, egész napunkat eredményesebbé teszi. Problémáink jobban megoldódnak, szükségleteink jobban kielégülnek, több győzelmet aratunk, ha a napot Istennel való csendes közösségben kezdjük meg.

IMÁDKOZZUNK: Oh Ur Jézus, Aki tudtad, hogy milyen drága az Atyával való közösség a napnak csendjében, taníts meg minket is a Vele való csendességre, hogy naponként tapasztaljuk kegyelmét, Ámen.

— Az Istennel tölött idő nagyöbb odaadásra segít.—

Tanios Zakliary, Lebanon

42