Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-07-01 / 4. szám

HÉTFŐ, JULIUS 22.

Olvassuk: Jelenések 3:14—22.

»A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.« (Példabeszédek 16:18.)

Egy jómódú ember egyszer megmutatta birtokát. Amíg körüljártuk a birtokot, alig hallottam mást, mint ilyesmit: Ezek itt saját tenyésztésű teheneim... Ennyit fizettem ezért, azért meg annyit... A múlt évben ennyimeg-ennyi volt a jövedelmem... és így tovább. Lehet, hogy az illető nagyon kiváló ember volt, de azt a benyomást keltette, hogy saját magán kívül se Istenre, se emberre nincsen szüksége.

Mindnyájan ismerjük Jézus példázatát a farizeusról, aki azért adott hálát Istennek, hogy ő különb, mint más ember. A farizeus felfuvalkodottsága lelkileg üressé tette őt.

Akvinói Tamás, a keresztyénség történelmének egyik legkiválóbb teológusa azt mondotta, hogy a kevélység és a felfuvalkodottság a leghalálosabb bűn. Eredménye a legnagyobb önzés.

Amikor Krisztus tölti be a legfőbb helyet valakinek az életében, akkor megszűnik az önzés és a kevélység.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk Istenünk, alázattal könyörgünk, hogy szabadíts meg minden társadalmi származási, faji, vallási és egyéb felfuvalkodottságtól és kevlélyeségtől és az ezekkel járó önzéstől. És könyörgünk áldj meg bennünket az igazi alázatosság, a megbocsátás és a testvéri szeretet leikével, hogy legyünk valóban a Te gyermekeid, Ámen.

— A keresztyén ember dicsekedése Krisztus. —

Fletcher, Thomas R., Colorado

24