Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1968-05-01 / 3. szám
PÉNTEK, MÁJUS 10. Olvassuk: I. Thessalonika 2:9—13. .. . »Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az 5 szívükbe írom azt.« (Zsidók 8:10.) Egy szomszédom ásás közben egy kis földalatti üreget talált a kertjében, mely egy különböző fajta virággumót és egy burgonyát tartalmozott. Hat kis alagút vezetett az üreghez, mely minden valószínűség szerint valami kis rágcsáló állat éléskamrája volt. A legközelebbi burgonyaültetvény ötven lépésnyi távolságra volt a domb tövében. így a kis állat nagyon messziről kellett hogy elszállítsa a burgonyát, és bizonyára nagy erőfeszítésébe került ez. Minden embernek van egy kis kamrája, ahova emlékeiket raktároz el. A gyermekkoromban megtanult bibliai versek éveken keresztül el voltak raktározva agyamban. És mikor nagyon nagy szükségem volt rájuk, akkor ott voltak készen, hogy elővegyem őket és lelki erőt meg táplálékot nyerjek belőlük. Ha gyermekeinket úgy neveljük, hogy Isten igéjét napról-napra hallják, akkor a jövőben — mikor mi már nem lehetünk velük — is bőségesen lesz lelki táplálékuk a szükség idején. IMÁDKOZZUNK: Ur Jézus Krisztus, a Te tanítványaid és követőid élete arra indít, hogy kövessem példájukat. Ámen. — Isten szeretete körülvett a múltban, és bizonyára velem lesz a jövőben is. — Duxbury Eileen, Dél-Afrika 12