Csendes Percek, 1967 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1967-09-01 / 5. szám

KEDD, OKTÓBER 31.

Olvassuk: Zsolt. 46, Máté 10:16—20.

»És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Isten beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak. (Jelenések 6:9.)

A római birodalom bírája megvetéssel nézett Sanctusra, a keresztyén fogolyra s azt kérdezte: »Mi a neved?« Sanctus így válaszolt: »Keresztyén vagyok.« »És hol lakói?« volt a következő kérdés: »Keresztyén vagyok« — hangzott ismét a válasz. Bármit kérdezett a bíró Sanctustól, a válasz mindig ugyanaz volt. Különös hitvallása végül is halálbüntetést hozott rá. Eusébius, annak a kornak a nagy egyháztörténet-írója győzelemnek nevezte az ilyen vértanuságot.

Az egyháztörténelem tele van ilyen példákkal azokról a keresztyénekről, akik szilárdan kitartottak hitük mellett. Húsz Jánost máglyán égették el. Luther Márton is közel volt a vértanusághoz a wornnsi birodalmi gyűlésen. Krisztusnak ma is meg vannak szilárd követői, akik nem félnek attól, hogy nyíltan megvallják hitüket. Hazámban a beiruti arab előkelőségek meghökkenve hallották egy alkalommal Dr. Malik Charlesnak, az Egyesült Nemzetek egyik volt elnökének nyilt és világos bizonyságtételét Jézus Krisztusba vetett hitéről.

IMÁDKOZZUNK: Uram, töltse be Lelked szívemet, hogy többre becsüljem az igazságot, mint saját érdekeimet s nagyobb dolognak tartsam a lélek dolgát, mint a testét. S engedd, hogy mindenkinél többre tartsalak Téged. Erősíts hitemet drága Megváltómban, akinek a nevében kiáltok most Hozzád. Ámen.

— Munkánk és bizonyságtételünk mutatják meg igazán, hogy hol is állunk. Matar Nabil, Libanon

63