Csendes Percek, 1967 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1967-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 11.

Olvassuk: Ézsaiás 55:1—7; Efézus 1:3—12.

»Isten, én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, melynek nincs vize.«

((Zsolt. 63:2.)

1856-ban egy tehetséges, fiatal lelkész, Porter György azzal lepte meg hallgatóit, hogy a szószékről bejelentette: atheista lett és felhagy a lelkészi szolgálattal.

Öt esztendeig próbált Isten nélkül élni. Közben egyre jobban felismerte, hogy lelkének Isten után való titkos vágyakozása leküzdhetetlen. 1861-ben hitre jutva, Istennek ajánlotta fel életét és ismét igehirdető lett. Haláláig szóval és tollal egyaránt megragadó módon tett arról bizonyságot, hogy mennyire lehetetlen az embernek Isten nélkül élnie.

Ma milliók próbálkoznak ezzel. De Isten úgy teremtett bennünket, hogy Vele éljünk közösségben. Amikor ezt nem tesszük, akkor csődök és feszültségek jelentkeznek életünkben. Talán nem is gondolunk rá, hogy a probléma gyökere ez: úgy szomjúhozzuk mi az Istent, mint a sivatagba került ember a vizet. Felfigyeltél-e már Isten hívására: » . . . mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre«« (Ézs. 55:1.)

IMÁDKOZZUNK: Ó Istenünk, utánad vágyik a lélek s hozzád szeretnénk fordulni teljes szívvel, kérve, lelkünk szomjúságának kielégítését. Engedd, hogy teljes őszinteséggel adjuk magunkat Neked, örömet és szabadulást találva Benned. Megváltónk nevéért. Ámen.

•— Tudom már, miért oly kiszikkadt az én szívem is! —

Savacool M. Hairy, New York

13