Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1966-03-01 / 2. szám
KEDD, MÁRCIUS 1. Olvassuk: János 12:35—43. Inkább szerették az emberek dícséretét, mintsem az Istennek dícséretét.« (János 12:43.) Minden ember vágyik elismerésre, dicséretre. Csak az a baj, hogy elsősorban nem Isten dicséretére vágyunk, hanem emberekére. Sőt: az emberek elismerése fontosabb, mint az Isten dicsősége. Azok a főemberek is, akikről igénk szól, szívükben meg voltak győződve arról, hogy Jézus a Krisztus, de nem merték nyilvánosan megvallani, mert a farizeusok másképpen gondolkodtak. A népszerűség, a közvélemény, az emberek dicsérete fontosabb volt számukra, mint az Istenhez való hűség. Hányszor történik meg ugyanez a mi életünkben is! Egy egyházi gyűlés után valamelyik egyháztag felkereste a lelkipásztort, hogy sajnálkozását fejezze ki, amiért a gyűlésen hallgatott. »Tetszik tudni — mondotta — én nem szólhatok, mert az az üzletem rovására lenne és hitem megváltásával elidegeníthetek némelyeket.« Arra nem gondolt, hogy így viszont Isten dicsőségét rabolta meg... Csak az hisz igazán, aki azt a dicsőséget keresi minden áron, amely az egy Istentől van! IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édesatyánk, ne engedd, hogy magatartásunkat a mások gondolata, érzése és tette szabja meg, s megfeledkezzünk arról, amiben Te gyönyörködöl. Hadd legyen számunkra első a Te akaratod, s keressük mindenekben a Te dicsőségedet, még ba ezért el is pártolnak tőlünk emberek! A Krisztus nevében kérünk. Ámen. — Istenhez való viszonyunktól függ életünk értéke! — Foulke W. Károly (Wisconsin) i
