Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Apostolok cselekedetei 16:6—10.

»Kősziklám és védőváram vagy Te; vezess hát engem a Te nevedért és vezérelj engemet.« (Zsoltár 31:3.)

A legelszomorítóbb dolog a mai világban az, hogy olyan sokan, akik az igazi úton szeretnének járni, s akik az igazságot szeretnék cselekedni, gondolkodásukban meg vannak zavarva. Sokszor nem tudjuk mit csináljunk? Tegyünk-e valamit vagy sem? Menjünk vagy maradjunk? Beszéljünk vagy hallgassunk? Mi a helyes? Mi az igaz? A baj pedig ott van, hogy döntéseinkben nem találjuk azt, Aki irányt szabna nekünk.

Mit csináljunk ezekben a kínos helyzetekben? Semmi mást, mint forduljunk Istenhez, aki egyedül képes segíteni, bizonytalanságunkban, döntéseinkben, irányt mutatni elhatározásainkban. Az is igaz, hogy sokszor úgy el vagyunk telve saját magunkkal, hogy az Isten útmutatása nem jut el a szívünk mélyéig. Az Ő »halk szava« nem tud áthatolni önakaratunk nehéz páncélján.

Vajon valóban szeretném-e, akarnám-e, hogy Isten vezessen engemet? Nincs ennél nagyobb és égetőbb kérdés az ember számára!

IMÁDKOZZUNK: Uram, aki egyedül tudsz mindent, akitől jön minden bölcsesség és tudás, add, hogy életemet alárendelhessem a Te akaratodnak és a Te szent Lelked vezetésére figyeljek. Te úgyis tudod jobban, hogy mi van a javamra, mint én. Adj tehát engedelmes szívet, amely csak érted él és neked szolgál. Ámen.

— A legbölcsebb elhatározása az életnek az, ha kinyitom szívemet az Isten bölcsessége előtt. —

Day Edward Albert, Virginia

VASÁRNAP, JANUÁR 9.

11