Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, ÁPRILIS 4.

Olvassuk: János 16.

»Imé eljön az óra és immár eljött, hogy szétoszoljatok ki-ki az övéihez és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.«

(János 16:32.)

Vannak dolgok, amiket csak akkor ért meg az ember, amikor maga is keresztülment rajta. Hogy mit jelent egyedülhagyottnak lenni, ezt nem érti meg más, csak aki volt már elhagyott. Eljött az óra, amikor Jézust is egyedül hagyták. Mindazok, akikkel jót tett, akiket gyógyított, akiknek hirdette az evangéliumot. Eljött az idő, amikor a Jézussal járás nem előnyöket, nem nyereséget, hanem megvetést, bántalmazást jelentett.

Ha magunkba nézünk, nem ítélhetjük meg ezeket az embereket, mert meg kell látnunk, hogy ugyanolyanok vagyunk. Jézus ma is igen sokszor egyedülhagyott Jézus! Még ha csak azt nézzük, mennyien hallgatják, akkor is ezt kell mondanunk. Hát még ha azt nézzük, menynyien veszik komolyan, és kik azok, akiknek életében teljes engedelmességgé válik az Ige.

A világ tulajdonképpen mindeddig cserben hagyja Jézust. Az a kérdés, hogy mit tesznek a hívők? — mit cselekszel te?

IMÁDKOZZUNK: Uram, én is érzem erőtlenségemet, különösen akkor, ha elhagyottnak érzem magamat ebben a világban. Ilyen állapotomban végy körül különösképpen a Te intéseddel, tanításoddal, hogy a Veled való közösségem megerősödjék, s ez által erősebben a Te szolgálatodba álljak. Ámen.

— Nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van —

E.A. (Magyarország)

37