Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

Olvassuk: Róma 5:6—11.

»Krisztus meghalt a mi bűneinkért.« (I. Kor 15:3.)

»Az az ember igen megbántott, de majd meglakol érte!« — szokták mondani. Amikor valaki megbánt bennünket, az első gondolatunk, hogyan fizessünk vissza érte.

Istent is sérti az, amikor az ember semmibe veszi az Ő szeretetét és nem törődik akaratával.

A bűnbocsánat azt jelenti, hogy valaki kész a fájdalmat, amit más okozott, a szívében elhordozni. Ha én kész vagyok a bűnbocsánatra, az azt jelenti, hogy nem követelem, vagy kívánom, hogy a másik eleget tegyen azért a gonoszságért, amit elkövetett.

Ez az, amit Jézus megtett a keresztfán. Ő magára vette az ember bűnét, az azért való lakozás terhét és maga viselte el azt. »Meghalt a mi bűneinkért...!« Ebben van a megváltás.

Ha Isten csak bíró volna, akkor mi csak gyűlölnénk őt, amiért az igazságos büntetést reánk kiszabja. Viszont szembe találjuk magunkat az Ur meg nem érdemelt, hosszútűrő szeretetével és ez vezet el minket is a bűnbánatra és megbékélésre, s visszontszeretésre.

IMÁDKOZZUNK: Ó Istenünk, bocsásd meg azt a gondatlanságunkat, hogy mi sokszor csak azt véljük, hogy a mi bűneink csiak magunknak ártanak; vezess bennünket közelebb a kereszthez, hogy jobban megláthassuk, hogy a mi bűneink mily szenvedést okoztak a Te Szent Fiadnak! Az Ő nevében kérünk. Ámen.

— Mit hordoz az én életem az Isten számára, örömet vagy fájdalmat? —

Smith L. Robert (lova)

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 31.

33