Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, MÁRCIUS 19.

Olvassuk: Lukács 18:1—8.

»Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.« (Zsidók 4:16.)

Emberek beszélgettek. Az egyik így szólt: »Én vallásos vagyok, azonban nem hiszek az imádkozásban. Minek imádkozni? Vajon Isten nem mindent tud-e? Ha az, Ő tudja, hogy az Ő gyermekeinek mire van szüksége kérés nélkül is.«

Megkérdeztem ezt az embert: »Mondja barátom, nős maga?«

»Igen — felelte — és öt gyermekem is van.«

»Mit gondolna, hogyha a gyermekei mindenkivel beszélgetnének mindenről, de magához, az apjukhoz nem szólnának egy szót sem? Vajon boldognak érezné magát egy ilyen állapotban?«

»Terméseztesen nem« — felelte.

»Nem ugyan ezt teszi-e maga a mennyei Atyával szemben?« — kérdeztem. »Maga mindenkihez beszél, kivéve a mennyei Atyját.«

Az imádság beszélgetési viszony közöttünk és a mi mennyei Atyánk között. Ezen a módon dicsérjük Őt és adunk hálát Neki. Ez által valljuk meg a mi bűneinket és kérjük bocsánatát. Ez a közösségünk meg kell, hogy legyen minden napon Vele.

IMÁDKOZZUNK: Urunk Istenünk sajnáljuk, hogy mulasztást követünk el a Veled való közösség gyakorlásában, nem imádkozunk olyan gyakran Hozzád, mint ahogyan tehetnénk. Taníts meg bennünket a szüntelen való imádkozásra, ahogyan Jézus is tanította a tanítványait: »Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... Ámen.

Ovidio A. Souza, Brazília

21