Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1965-01-01 / 1. szám
GONDOLATOK A BIBLIAOLVASÁSRÓL Nem szabályként, hanem inkább összefoglaló gondolatként azt mondanám, hogy a Bibliát háromféleképpen tudom olvasni. 1. Egy mondat, szó, vagy gondolat ragad meg, amelyen keresztül választ kapok valamely égető kérdésemre, vagy amelynek segítségével feltámad bennem egy gondolat és az előhoz egy addig szunnyadó problémát bennem, s általa feleletet kapok rá. 2. Egy bibliai történetben a magam körülményére ismerek rá, s azon keresztül Isten Lelke irányt mutat a magam és környezetem életére nézve. Ez megr történhet úgy is, hogy csak később alkalmazom azt a tanítást, amikor épp hasonló körülmények közé kerültem. 3. A harmadik út pedig, amikor a történéseket, cselekményeket nem elvonatkoztatva, hanem a maguk történelmi összefüggéseiben vizsgálom. Az első két esetben a hívő és kereső lélek üzeneteket kér és vesz át Istentől. A harmadik módszer pedig, ha az analizáló elme igyekszik megtalálni a bibliai anyag helyét az ismert történelemben. Az első két módszer akkor is 'érvényes maradna, ha esetleg a jövőben a Bibliában levő írások sorrendjét megváltoztatnák, vagy az egyes szavakra és kifejezésekre jobb fordítást találnának. Az elmélyülő hívő lélek számára az sem jelent veszélyt, ha a Bibliakutatók azt mondják, hogy egy-két levelét nem Pál apostol, hanem egyik tanítványa írta, vagy a Jelenések könyve nem ad földrajzi leírást az Isten országáról. Egy sűrű erdő közepén vagyok, s keresem az utat. Felmászok egy magas fára, ahonnan tájékozódni tudok, s meglátom az utat. Képzeljük el, hogy az erdőben többen vagyunk. Különböző keresők felmásznak különböző fákra. Mindnek megvan a lehetősége, hogy felfedezze az utat. Az Ut az Igazság, csak egy lehet. Jézus Krisztus! »Én vagyok az út az igazság és az élet« — mondotta önmagáról. Ismerjük el, hogy vannak fák a miénken kívül is, ahonnan látni az utat. MONOSTORI ZOLTÁN (Torontó) i 62