Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-05-01 / 3. szám

»Adj számot a te sáfárságodról, mert nem lehetsz tovább sáfár.« (Lukács 16:2.)

Valaki mondotta, bogy adni annyit jelent, mint valami megváltó cselekedetet végezni. Én is vallom ezt.

Az, aki magától von meg valamit, az nem csak az adás örömét érzi, hanem egy belső melegséget is, amely a szeretethez hasonló. Szorosabbá teszi Istenhez tartozó kötelékünket, Aki adott nekünk, hogy mi is adhassunk.

Az emberi törvények szerint megtarthatjuk javainkat, vagy elkölthetjük úgy, ahogy mi akarjuk. Azonban Isten másképpen gondolkozik ezek felől, és a jó sáfár tudja, hogy tehetségének és javainak egy szent rendeltetése van Istentől. »Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok egymásnak.« (I. Péter 4:10.)

A hű sáfár tudja azt, hogy a reá bízott javakból egy részt vissza kell szolgáltatni Istennek. Az az ember boldog, aki a kicsiből is sokat tud adni és így lesz a hite cselekedetté, amely közelebb viszi őt Istenhez.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk! köszönjük néked mindazokat a javakat, amelyeket azért adtál minékünk, hogy azokat másokkal is megosszuk. Tudjuk azt, hogyha másokon segítünk, azzal egy részt Tenéked szolgáltatunk visza ia nekünk adott javakból. Engedd, hogy mindenkor a Te megbízottaid, hű sáfáraid lehessünk és Mesterünk szellemében cselekedjünk. Az Ő nevében kérünk, Ámen.

— A jószívűség ténye mutatja legjobban Istenhez való közelségünket. —

Earle H. MacLeod (Tennessee)

SZERDA, MÁJUS 19.

Olvassuk: Lukács 16:1—13.

21