Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1965-05-01 / 3. szám
TÉNTEK, MÁJUS 14. Olvassuk: Máté 5:1—16. »Uram, taníts minket imádkozni!« (Lukács 11:1.) Conwell H. Russel, a »Gyémántok a Szántóföldön« című híres regény írója egy alkalommal ezt a megjegyzést tette: »Minden sikeremet és írói tehetségemet sajátmagam helyett régi csicskásomnak, Ring János tizedesnek tulajdonítom — persze Isten után.« János, a tizedes az élete feláldozásával pecsételte meg Conwell százados iránt való hűségét. Úgy történt, hogy mindjárt az első napon, a takarodó után, János fogta az öreg, kopottfedelű Bibliáját, felütötte és végigolvasott egy fejezetet a szent könyvből. Majd letérdelt katonaágya mellett imádkozni. A százados abban az időben még istentagadó volt és gúnyosan kinevette legényét. Attól a naptól kezdve János a sátoron kívülre vonult vissza a csendes óráját megtartani. Egyik csatában János élete kockáztatásával megmentette századosának az életét, amint egy égő hídon átvonszolta a megsebesült tisztet a biztonságos túloldalra. Súlyos égési sebeibe János nemsokára belehalt. A százados pedig megfogadta, hogy ezután János tizedesnek az életét fogja élni. És attől a naptól kezdve Conwell százados az Ur Jézusnak élt. IMÁDKOZZUNK: Urunk, taníts meg minket a családi Bibliaolvasás és imádkozás áldott szokásaira, azokban való kitartásra, hogy az imádság vérré váljék életünkben. Ámen. — A gyermek legdrágább öröksége az imádkozó szülő. — McMillin h. (New York) 16