Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1964-03-01 / 2. szám
VASÁRNAP, MÁRCIUS 15. Olvassuk: Lukács 17:11—19. «Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről.» (103. Zsoltár 2). Párizsban egy szegény kőfaragót temettek el. Néhány jótét lélek, állta körül az egyszerű fakoporsót. Még a harangot is elfelejtették megkongatni neki. Pedig tíz évvel ezelőtt mennyire másként volt! A mi szegényes kőfaragónk Párizs hőse volt akkor. Úgy történt, hogy váratlanul kigyulladt az egyik áruház és pár pillanat alatt lángbaborult az egész épület. Asszonyok, gyermekek, öregek benn rekedtek, és majdnem halálrataposta egymást a fejvesztett tömeg. És a kőfaragó éppen ott volt, az első emeleten. A fojtó füstfelhőben odaugrott a berozsdásodott vészkijárathoz. Már izzó forró volt a vasajtó. Agyonégette kezeit — de erejének végső megfeszítésével sikerült neki kivetni az ajtót a sarkából — és megmenekültek a sanyarú pusztulásra Ítéltek. Akkor Párizs hőse volt, most pedig mindenki elfelejtette. Mert mindenki annyira el volt foglalva .. Mi is így bánunk Istennel... Zsörtölődni, zúgolódni — azt kiválóan értjük. De hálát adni Istennek, hálás szívvel imádkozni — arra bizony restek vagyunk! Jézus éltét adta érettünk... Hogy aki csak hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen... Hálás vagy ezért Testvérem? IMÁDKOZZUNK: Szégyen borítja orcánkat, édes Atyánk, hálátlanságunkért. Bocsás meg ezért és taníts meg a hálaadás nyelvére. Jézusunkért, Ámen. Istennel járni, lakozni, Szent élettel illatozni, Jézus Krisztus, taníts, taníts imádkozni! Luchsinger Ruth (Svájc) 17
