Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Lukács 18:9-17.

»Isten légy irgalmas nekem, bűnösnek«. (Luk. 18:13).

Mikor jutna nekünk időnk a imádkozásra? — Ez igen sok »elfoglalt« keresztyén kimondott, vagy csak hangtalan kiáltása. S mégha találunk is sokszor időt reá, lesz-e otthonunk igazi imádkozás színhelyévé?

Gyerekkoromban naponkint eljártam szüleimmel a templomi imaórákra. Gyakran felemelkedett ott egy öreg ember és beszélt . . . beszélt Istenhez. Hogy fészkelődtem ilyenkor, hogy: csak már fejezné be! Mindig csodáltam, honnan veszi azt a sok fecsegést, hogy odaálljon vele Isten elé!

Milyen más annak a vámszedőnek, az alázatos publikánusnak egyserű, személyes könyörgése: »Isten légy irgalmas nekem, bűnösnek!« És Krisztus mondja a példázatban ez imádkozásra vonatkozólag, hogy »ez az ember inkább megigazulva méné alá az ő házához«.

Lehet egyáltalán valaki köztünk, ki elmondhatná, hogy neki nem lehet Isten elé járulnia a bűnbánat módjával s kifejezésével, — hogy egyszerűen, saját szavaival esedezzék az Ő Szentlelkéért, s vezetésért minden nap kezdetén?

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, Atyánk, hadd jöjjünk Eléd egyszerűségben, közvetlenül. Tudjunk hálásak lenni az imádkozás kiváltságáért, mivel hangot adhatunk köszönetünknek kegyelmedért, s kérhetjük segedelmedet. Szent Fiadért, Megváltónkért. Ámen.

— Imádság nyit utat Isten bocsánatának és segedelmének elfogadására. —

Edna H. Sardeson (New York)

SZERDA, FEBRUÁR 26.

5»